még

Ötödikénk, kedden bementünk a városba, mert Lacinak melója volt, nekem pedig elintéznivalóim. Mentem néhány kört.
Még decemberben megbeszéltük E-vel, hogy az egyik kolléganőjének viszek be eszközöket. Bevittem. Körbeálltak, magyaráztam. Amikor Laci odaért, Ő is beszállt a beszélgetésbe. Elvégre Ő a szakember. (-: "Eredményes" volt a beszélgetés. (-:
Onnan átmentünk a bankba, mert be kellett fizetni a hiteltörlesztést. Amíg a pénztárnál intéztem az intézni valókat, addig Laci üldögélt egy "kényelmes" fotelben. Amikor végeztem, megkerestem. Láttam, hogy nagyon vigyorog és nézegeti az ügyintézőket. Hümmögtem.... (-: Közölte, hogy Ő most "perverzkedik". Tényleg ezt mondta! (-:

Elgondolkodott, hogy azok az ügyintézők, akik ott benn dolgoznak, be vannak oda zárva és nem mehetnek ki csak úgy. Ő pedig bármikor kiléphet onnan, amikor csak akar....
Szép lassan felállt abból a borzasztóan kényelmes fotelből, és kisétáltunk a bankból. Elsétáltunk a kocsiig.

Már majdnem odaértünk, amikor csengett a telefonom. Láttam, hogy Ádi apukája hív. Próbáltam nem pánikba esni..... Kiderült, hogy Ádi öt napja nem jelentkezett. Talán Zsuzsinál van, de csak egy napra való váltóruhát vitt magával.... Hm... Nem lehet hívni, mert lemerült a telefonja, töltőt pedig nem vitt magával. Megígértem, hogy megpróbálom megtalálni.

Laci nem engedett vezetni.... pedig nem voltam "annyira" ideges.

Itthon először megpróbáltam Zsuzsi apukáját megkeresni. Nevet, és nagyjából munkahelyet tudtam. Szakács az egyik étteremben. Elsőre nem nyert, de akiket hívtam, megmondták, hogy hol keresem. Megtaláltam. Pont délben... Megadta a felesége számát. Felhívtam. Nem is értette a problémát... én meg őt. ... Mindegy. Mondta, hogy Ádi aznap készült hazamenni. Jó. Köszi.
Küldtem egy esemest Ádi apjának.
Másnap reggel kaptam egy választ: "Köszönöm". Hm.... Ezt az esemest megőrzöm! (-:

Ja, Ádinak eszébe se jutott, hogy felhívjon. Ez van.

Folyt. köv.